Mi is ez?
Hamvazószerda, a Húsvétot megelőző negyven napos nagyböjt első napja. E negyven nap a keresztények számára bűnbánati időszak, amely alkalmat ad a lemondásra, a hitben való elmélyülésre és kiengesztelődésre, hogy méltóképpen felkészülhessenek Jézus Krisztus feltámadásának, Húsvét megünneplésére.

Népszokások
Hamvazószerda az őskeresztény hagyományból merít: a hívők a vezeklés részeként hamut szórtak a fejükre. Még ma is őrzik ennek emlékét: az előző évben megszentelt és elégetett barka hamujából a pap hamvazószerdán (és nagyböjt első vasárnapján) keresztet rajzol a hívek homlokára, miközben ezt mondja: „Emlékezzél, ember, hogy por vagy és porrá leszel!” A hamu egyszerre jelképezi az elmúlást és a megtisztulást. A VII. században alakult ki a mai gyakorlat, hogy a nagyböjt kezdetét a böjti időszakra eső első vasárnap előtti szerdára tették, így hamvazószerdától húsvét vasárnapig nem negyven, hanem negyvenhat nap telik el, ugyanis a közbe eső hat vasárnap nem böjti nap.

Miért pont 40 nap?
A Szentírásban számos esemény kapcsolódik a negyvenes számhoz. Jézus Krisztus nyilvános működésének megkezdése előtt negyven napot töltött a pusztában. Negyven napig tartott a vízözön, negyven évig vándorolt a pusztában a zsidó nép, Mózes negyven napig tartózkodott a Sínai hegyen és Jónás próféta negyven napos böjtöt hirdetett Ninivében. A böjt vallásos gyakorlata a bűnbánat, a megtisztulás, az áldozat és a könyörgés kifejeződését szolgálja, jelzi az ember Isten iránt tanúsított szeretetét és az érte való áldozatvállalását. Nagyböjtben a keresztények különös figyelmet fordítanak a szegények megsegítésére is.

Mi is ez?
Húshagyó kedd éjszakáján véget ér a farsangi idõszak. Valamikor a szombat estétõl Húshagyókedd éjfélig tartó idõszakot nevezték „farsang farkának”, a hét hátralévõ részének „csonkahét” volt a neve.

Szokások
Gonoszûzõ, tisztulatot adó, termésvarázsló a farsang farkának minden szokása. Ilyen a zajos kongózás, hajnalozás, az állatlakodalom, a hamis bíróság, a tréfás temetés, amely a falu bûneinek eltemetésével együtt a tél „elhantolása” is; de ilyen a turizás, a sardózás, a turka, a busó és a kuka (dõre) járás is. Régen idetartozott a legény- és leányavatás kemény próbája is; de a fiatalasszonyok és leányok életvesszõvel való „megütögetése” és az állatok körülfüstölése csakúgy. A hajdan volt farsangon „elszabadult a pokol”, a régi törvényt szüntették meg, hogy a (nagyböjti) negyvenhat napos penitencia majd az újat hozhassa.

Elterveztem, hogy idén elolvasok 30 könyvet. Ami kb 3 könyv havonta. Megőrültem? Talán. De egy kihívásban mi lehet a legjobb, mint élvezni a kihívás teljesítését.

Miről szól a könyv?
Egy bánatos asszony belebotlik egy naplóba és beszippantja annak névtelen írója. A huszas éveiben járó Emily Wilsona a világ csúcsán jár: van egy elsőlistás könyve, egy férj a GQ lapjairól kilépve és egy egyirányú jegy a Boldogan él, míg meg nem hal élethez. 10 évvel később egy ár megfordítja Emily jó szerencséjét. Így mikor nagynénje meghívja, hogy a márciust a Bainbridge szigeten, Emily elfogadja, hogy a tenger mellett gyógyulhasson. A következő könyvéhez való kutatás során észrevesz egy vörösborítású naplót, mely bár 1943-ban íródott, a saját életével kapcsolatos dolgokat fed fel.

Pár szó az íróról...
1978-ban született; bentlakásos iskolába járt, újságírónak tanult az egyetemen. Novelláit 25 nyelvre fordították már le és több országban is toplistás íróvá vált.

Véleményem a könyvről
Nagyon örülök, hogy ez a könyv a kezembe került. Még egy vendég hagyta a hotelban, mikor távoztak és nagyon izgatott lettem, hogy miről szólhat a történet. Az első szótól kezdve magába szippantot ez az aranyos szerelmes történet. Egyáltalán nem bántam meg és biztosan mondom, hogy egyszer még elfogom olvasni. Úgy éreztem magam, mintha A ház a tónált vagy a Szerelmünk lapjait olvastam volna, de valahogy mégsem volt ugyanolyan. Együtt voltam boldog és csalódott a főszereplővel és sajnáltam, hogy vége lett. Ha bele lehet szeretni egy könyvbe - mármint tényleg szerelmesnek lenni egy könyvbe -, akkor én most nagyon szerelmes vagyok. (:

Ajánlanám-e másnak?
IGENIGENINGEN!!! Mindenkinek szüksége van egy romantikus regényre/novellára, legyen az lány vagy fiú. (Igenis fiúk is olvashatnak romantikus regényeket, nincs megtiltva). Határozottan nőneműként, minden nőnek ajánlom, hogy legalább egyszer rábukkanjon erre a kisregényre és nehéz szívvel tegye le (:

Elterveztem, hogy idén elolvasok 30 könyvet. Ami kb 3 könyv havonta. Megőrültem? Talán. De egy kihívásban mi lehet a legjobb, mint élvezni a kihívás teljesítését.

Miről szól a könyv?
Három ​fiatalember fut esténként a Margitszigeten: Athos, Porthos és Aramis. Gyermekkoruk óta játsszák a „háromtestőrösdit”, és még ma is összetartanak, de hármuk közül inkább csak Aramis szorul rá a másik kettő segítségére, hiszen nem csupán különféle lelki nyavalyáival küszködik (ezért indít blogot), hanem a rejtélyes Asztrocicával, valamint a múlt sötét árnyaival és súlyos titkaival is.
Családregénynek álcázott thriller, thrillernek álcázott love story, love storynak álcázott sci-fi, sci-finek álcázott – a kígyó ennen farkába harap – családregény, delíriumgyanús kerettörténetbe ágyazva. Nem könnyű precízen meghatározni a Nevezz Lucifernek célközönségét, hiszen a több cselekményszálból összeálló históriában keverednek az említett műfajok, ráadásul időben és térben egyaránt nagy utat tesz meg, aki nyomon követi a szálak összefonódását. A 21. század elején, Budapesten kezdődik az utazás, aztán ugrás következik 1849 februárjáig és a Branyiszkói-hágóig, majd további ugrásokkal, Párizson, Prágán, Londonon, Sevillán, Lisszabonon, Genfen, Bécsen, Moszkván és más városokon keresztül, többek között egy Mississippi állambeli temetőt és egy Kola-félszigeti kényszermunkatábort is érintve, a margitszigeti dominikánus kolostor romjainál térünk vissza ismét a 21. századba.
És hogy mi köze egymáshoz Keith Richards nevetésének, Oscar Wilde sírjának, Reinhard Heydrich szerencsecsillagának, Gül Baba türbéjének, George W. Bush dühének és egy tetőtéri kenderültetvénynek? Türelem, a végére kiderül. Amiként az is, hogy kit kell Lucifernek neveznünk.

Pár szó az íróról...
Nem igazán van segítségemre a Google, amikor Tomori Gáborról szeretnék írni egy-két szót. Annyit tudhatunk róla, hogy rengeteg best-seller könyv fordítója - többek között A lány a voanton című könyv is általa jelent meg magyarul.

Véleményem a könyvről
A cselekmény 3 szálon fut, mégis össze vannak ragadva. Eléggé nagy figyelmet igényel, hisz amint ide-oda ugrál a szálak között. Nem feltétlen jelent ez rosszat, mert egész érdekes maga a történet. Viszont csak az zavaró, hogy néha nem tudod, hol maradt abba az a szál, ami úgy 30 oldal után megint eléd kerül. Talán másképp is meglehetett volna oldani ezt a történetszálas dolgot. A könyv igyekszik sok történelmi dolgot előhozni, hogy legalább, aki olvassa tanuljon egy kicsit. Viszont ahhoz tényleg le kell ülni és csak a könyvre koncenrálni.

Ajánlanám-e másoknak?
Miért is ne? Végülis a legcélszerűbb mindenféle típusú könyvet elolvasni, legyen az bármiként megírva. Ugyan minden könyvnek van mindenféle visszajelzése, de ez nem jelenti azt, hogy egy másik személy mit gondol róla. (:

Az előzőben a rajongói honlapokról írtam inkább, hiszen azok vannak meg a legrégebben. Miként kezdtem bele a tényleges blogba?

Ugye egy elég kezdetleges 1 hetes "bloggal" jelentkeztem még 2017-ben. Aztán 2012-ben kicsit felgyűltek a dolgok, nagyon stresszes éveim voltak 2011-től kezdve, így valahova leakartam írni, amit érzek és gondolok, viszont nincs meg az a kockázat, hogy a családomból bárki megtalálja. Ezért kezdtem el internetes blogot vezetni, ahol nem írtam neveket, de kiírtam magamból minden stresszt. Nem tudom nőtt-e a látogatottság vagy hogyan vittem rendesen a blogot - 2015-ben teljesen elveszett, mert megszűnt a szolgáltató és mivel elkezdtem dolgozni, így nem véstem magamba, hogy miket írtam. Viszont az biztos, hogy segített. Arra viszont emlékszem, hogy egy idő után csak nyűg volt. Semmit sem szerettem rajta...

2015-ben kimentem Skóciába és mivel megszűnt az előző blogom, így úgy gondoltam egy teljesen új kezdettel újba kezdek és ezáltal megszületett a BeScottish. Itt a kinti élményeimet kezdtel el írni, amikor nethez jutottam, majd kicsit átavanzsált egy normális bloggá, így vegyítve azzal, ami érdekelt is, de még mindig beszámolni arról, hogy miként élek Skóciában.

Oké, ez a blogos rész nem lett olyan hosszú, mint a rajongói oldalas, de mivel kevesebb ideje blogolok, így nem is olyan érdekes. (:
Viszont annyit elmondhatok, hogy örülök, hogy elkezdtem ezt csinálni. Megnyugtat és segített, hogy valamilyen szempontból ne csak üljek magam elé nézve és nyomjam a facebook-ot és a többi dolgot, ha már az interneten vagyok (: