Ahogy írom most ezt a bejegyzést még van pár oldal a könyvből... viszont mindenképp írni akartam róla, hiszen 28.-a van, nemde? (:

Craig Taylor, a könyv szerzője, úgy akarta bemutatni Londont az olvasóknak, ahogy más még sosem: az ott lakók szemszögéből, akik nem a turistalátványosságokat emelik ki, hanem magát a fővárosi életet. Honnan jöttek, min mentek keresztül, hogyan érték el az amit csinálnak, kikkel találkoztak az út során, mit kellett hátrahagyniuk stb.
Őszintén mikor megláttam 2 éve a Sohoban lévő könyvesboltban (igen, ezt a könyvet éppenséggel Londonban vettem), már akkor tudtam, hogy mindenképp velem jön, hiszen hiába jön rám a  frász a nagy tömegtől, London akkor is nagyon a szívem városa és mindig van mit róla felfedezni és megtudni.

Sok érdekes személlyel készült interjú a könyv készítése során és látszódik, hogy azok az emberek szeretik csinálni a munkájukat; sokuk külföldi, így ők kifejezetten igyekeznek segíteni az újonnan jövőknek, ha úgy adódik. Valamint a könyv írásán is érződik, hogy az író beletett mindent, mikor interjúztatta ezeket az embereket.

Szerintem mindenképp érdemes rákeresni, aki szeretne egyszer Londonba eljutni és egy kicsit mélyebb belátást nyerni a látványosságokon kívűl, de annak is megéri, aki már volt az angol fővárosban és esetleg visszetérne (:

A májusi extrát kicsit tovább tartott most elolvasni egyéb körülmények miatt (kevés pihenés, sok idegbaj és a többi), viszont a végére értem és meg kell mondjam voltak benne érdekességek.
Ugyan lesz majd még egy könyv az angol fővárosról, így nem lesz hiányom infókból. Viszont a Bizarre London olyan irányból közelíti meg a várost, ahogy még nem gondoltam volna. kapunk 22 fejezetet, amikben apró pontokban vannak összeszedve a lényeges események, nevek, helyszínek. Persze nem fejti ki őket 3-4 oldalon keresztül, ahhoz elég 'lapos' a könyv, viszont az író mindenkire rábízza, hogy szeretne-e még rákeresni a dolgokra, ha többet szeretne az olvasó.
Szerintem érdemes beleolvasni, még kezdő angolosoknak is, hiszen nincsenek benne nehéz szavak, így gyakorlásnak is jó, plusz meg lehet tudni elég sok dolgot London múltjáról.

Múlt vasárnap indultam és tegnap délután értem vissza. Annyi mindent akartam megnézni és még a feléig sem jutottam el. Hogy mennyit költöttem? Sokat :D

Kezdem azzal, hogy volt nagyon sok múzeum, ahova beszerettem volna jutni már az első London túrámon. kb 30 múzeumot fel is írtam, aztán kb 5-6-ba jutottam el és volt köztük olyan, ami teljesen random volt.
A Churchill War Rooms már legutóbb is érdekelt, főleg, hogy vagyok olyan különc, hogy imádom a történelmet és a világháborúk mindig felkeltették a figyelmem. Maga a múzeum a földalatt van és ténylegesen használatban is volt a 2. világháború alatt, miután elkezdődtek a bombázások. Láthattuk, hol aludtak Churchillék, az őrök, hol voltak a megbeszélések, a rádiószobák, az információs szobák és még sok minden. Lazán eltöltöttem ott kb 3 órát. A Museum of London előtt legutóbb zokogtam, mert akkor az volt, hogy most vagy oda megyek be vagy pedig a Towerbe. Az akkori döntésem a Tower volt, most viszont bementem a Museum of Londonba és ugy 4 óra múlva ki is jöttem. Egészen az őskortól kezdve a rómaiakon át a tényleges London megalapításág minden volt. Kaptunk tragédiákat - mint a pestis és a nagy tűzvész vagy a háborúk és kisebb forradalmak -, viktoriánus kort. Lényegében mindent.

És ez még csak a kettő a többi közül, viszont ezek tették rám a legnagyobb hatást ez alkalommal. Plusz természetesen vásárolgattam is - könyveket, ruhákat, édességet (erről csak annyit mondok, hogy 50 fontot hagytam az M&M boltban és minden elmond :D).

Plusz voltam moziban is, erről lesz majd a következő poszt - és lesz még egy film is, csak arról még nem szedtem össze magam, pedig egy hónapja néztem meg :D

Hamarosan újra jövök, addig is vigyázzatok magatokra (:

Elterveztem, hogy idén elolvasok 30 könyvet. Ami kb 3 könyv havonta. Megőrültem? Talán. De egy kihívásban mi lehet a legjobb, mint élvezni a kihívás teljesítését.

Miről szól a köny?
Lengyel Luca huszonkét éves sikeres fotómodell, hónapokra előre betáblázva, telefonjában a világ legjobb divatfotósainak száma, bejárása van a legtrendibb helyekre, és minden vágya, hogy Londonban teljesedjen ki az élete. Aztán - snitt. Egy végzetes éjszakán motorbalesetet szenved, és a csillogás, az álom ezer darabra törik. Hat év éber kóma után csodával határos módon magához tér, de a múlt homályban marad. Mi történt azon az éjszakán? Hová lett a fiú, aki a motort vezette, és akit a szerelmének hitt? Baleset volt, vagy gyilkossági kísérlet? Emlékei útvesztőjében Luca csak lassan és bizonytalanul lépked a fény felé, egykori barátoktól, vélt jótevőktől és kiismerhetetlen rosszakaróktól körülvéve, miközben az ezer darabra tört tükörben már semmi sem az, aminek látszik. Hol van az a pont, ahol még mindent újrakezdhetünk? Ragaszkodjunk-e a régi álmokhoz, vagy álmodjunk inkább újakat?

Pár szó az íróról...
Első könyvét nyolcévesen írta. Számos mini krimit, egészségügyi cikket készített, valamint egy huszonkét részes "segítő" tévéfilmsorozatot a házi betegápolásról, melynek címe Családban marad. 1999-ben Nívódíjat kapott ez a sorozat, melyet a Duna Televízió tűzött műsorára. Fejős Éva 2001 óta dolgozik a Nők Lapja munkatársaként. A petesejt-adományozás törvényi szabályozásában rejlő ellentmondások feltárásáért 2003 novemberében elnyerte a Minőségi Újságírásért Díjat. (Írja a Libri oldala)

Véleményem a könyvről
Nagyon ritkán olvasok magyar írótól könyvet - talán évente egyet -, ami még számomra is egy kicsit megdöbbentő. Itt, ebben a bejegyzésben megfogadom, hogy ezentúl igyekszem több magyar irótól olvasni. A Helló, Londont anyunak vettem karácsonyra, mert mióta hazajöttem rágja a fülem és persze ő szereti Fejős Éva könyveit (többet is olvasott már tőle). Nekem ez az első az írónőtől. Szerettem a történetet és ahogy megírta, ahogy Luca keresi az emlékeit és még azt is szerettem, ahogy a többi szereplőt is bemutatta más és más szemszögből - megmutatva, hogy milyen közük van Lucához, betekintést nyertünk az életeikbe, mit csinálnak stb. Egyetlen dolog volt, ami egy kicsit zavart: a beszélgetéseknél nem láttam az érzelmeket. Ezt úgy értem, hogy amikor zajlott egy párbeszéd és a másik fél esetleg nem tudott mit mondani, azt 3 darab ponttal jelölte az írónő és kiváncsi lettem volna, hogy mit érzett akkor abban a pillanatban a karakter. Mutatok egy példát:
-Azt már éltem egyszer. Ha azt nevezi nagybetűsnek, mikor az embernek összejönnek a dolgok.
-...
-Szóval nem mindig dolgoztam pékségben tudja? [...]
Ilyenekre gondolok. A ... helyett vártam volna azt, hogy mondjuk a karakter érdeklődve figyeli a beszélőt vagy egy másiknál a szembesített döbbenten tudatosítja, hogy mennyire kudarcba fulladt a terve. Vagy hasonlóak. De ettől eltekintve élvezhető volt nagyon is. Tudom, hogy itt egy kicsit ellentmondásos vagyok, de a pontpontpont-okon kívűl tényleg élvezhető volt. (:

Ajánlanám-e másoknak?
Naná. Olvassatok minél több könyvet magyar íróktól. Egyrészt megérdemlik, másrészt meg nem minden jó író külföldi (:

A 4. nap volt számomra talán az egyik legnagyobb boldogság. Elgyönyörködtem a Szent Pál katedrális belsejében, körbesételtam a Tower falait és persze össze-vissza fotóztam a Tower hidat is, mint minden turista, aki arra jár - persze csak egy kép kerül ki, melyen mindkettő látszik (: Plusz elmentem Shakespeare Globe színháza mellett és jártam a Tate Modern előtti vásárban is (visszasírom azt a kis diótörőt, de nem volt nálam annyi apró :()

2016.11.25., Péntek - Szent Pál székesegyház; Museum of London; Tower; Tower Bridge; Shakespeare's Globe Theatre; Tate Modern; karácsonyi vásár