Elterveztem, hogy idén elolvasok 30 könyvet. Ami kb 3 könyv havonta. Megőrültem? Talán. De egy kihívásban mi lehet a legjobb, mint élvezni a kihívás teljesítését.

Miről szól a köny?
Lengyel Luca huszonkét éves sikeres fotómodell, hónapokra előre betáblázva, telefonjában a világ legjobb divatfotósainak száma, bejárása van a legtrendibb helyekre, és minden vágya, hogy Londonban teljesedjen ki az élete. Aztán - snitt. Egy végzetes éjszakán motorbalesetet szenved, és a csillogás, az álom ezer darabra törik. Hat év éber kóma után csodával határos módon magához tér, de a múlt homályban marad. Mi történt azon az éjszakán? Hová lett a fiú, aki a motort vezette, és akit a szerelmének hitt? Baleset volt, vagy gyilkossági kísérlet? Emlékei útvesztőjében Luca csak lassan és bizonytalanul lépked a fény felé, egykori barátoktól, vélt jótevőktől és kiismerhetetlen rosszakaróktól körülvéve, miközben az ezer darabra tört tükörben már semmi sem az, aminek látszik. Hol van az a pont, ahol még mindent újrakezdhetünk? Ragaszkodjunk-e a régi álmokhoz, vagy álmodjunk inkább újakat?

Pár szó az íróról...
Első könyvét nyolcévesen írta. Számos mini krimit, egészségügyi cikket készített, valamint egy huszonkét részes "segítő" tévéfilmsorozatot a házi betegápolásról, melynek címe Családban marad. 1999-ben Nívódíjat kapott ez a sorozat, melyet a Duna Televízió tűzött műsorára. Fejős Éva 2001 óta dolgozik a Nők Lapja munkatársaként. A petesejt-adományozás törvényi szabályozásában rejlő ellentmondások feltárásáért 2003 novemberében elnyerte a Minőségi Újságírásért Díjat. (Írja a Libri oldala)

Véleményem a könyvről
Nagyon ritkán olvasok magyar írótól könyvet - talán évente egyet -, ami még számomra is egy kicsit megdöbbentő. Itt, ebben a bejegyzésben megfogadom, hogy ezentúl igyekszem több magyar irótól olvasni. A Helló, Londont anyunak vettem karácsonyra, mert mióta hazajöttem rágja a fülem és persze ő szereti Fejős Éva könyveit (többet is olvasott már tőle). Nekem ez az első az írónőtől. Szerettem a történetet és ahogy megírta, ahogy Luca keresi az emlékeit és még azt is szerettem, ahogy a többi szereplőt is bemutatta más és más szemszögből - megmutatva, hogy milyen közük van Lucához, betekintést nyertünk az életeikbe, mit csinálnak stb. Egyetlen dolog volt, ami egy kicsit zavart: a beszélgetéseknél nem láttam az érzelmeket. Ezt úgy értem, hogy amikor zajlott egy párbeszéd és a másik fél esetleg nem tudott mit mondani, azt 3 darab ponttal jelölte az írónő és kiváncsi lettem volna, hogy mit érzett akkor abban a pillanatban a karakter. Mutatok egy példát:
-Azt már éltem egyszer. Ha azt nevezi nagybetűsnek, mikor az embernek összejönnek a dolgok.
-...
-Szóval nem mindig dolgoztam pékségben tudja? [...]
Ilyenekre gondolok. A ... helyett vártam volna azt, hogy mondjuk a karakter érdeklődve figyeli a beszélőt vagy egy másiknál a szembesített döbbenten tudatosítja, hogy mennyire kudarcba fulladt a terve. Vagy hasonlóak. De ettől eltekintve élvezhető volt nagyon is. Tudom, hogy itt egy kicsit ellentmondásos vagyok, de a pontpontpont-okon kívűl tényleg élvezhető volt. (:

Ajánlanám-e másoknak?
Naná. Olvassatok minél több könyvet magyar íróktól. Egyrészt megérdemlik, másrészt meg nem minden jó író külföldi (: