Hétfőn, azaz még július 31-én hazaindultam pár napra. Az ok? A hely, ahova május végén kimentem eléggé szenvedett - mind a tulajdonosok miatt és mind a pénz miatt is (amit említettek, mikor beszéltünk arról, hogy nem tudnak tovább alkalmazni). Július végéig kaptam időt még maradni; viszont kezdtem egyre kevesebbet dolgozni és az utolsó 1 hét már nagyon kaotikus volt. Július végére-augusztusra nagyon sok túlfoglalás lett felvéve.
Hogy miért? Még tavaly a társtulajdonos megvette a vendégház melletti helységet, ahova 4 plusz szobát kezdtek el tervezni. Elméletileg ezen a nyáron kész lett volna, de mikor a múlthéten ott voltam, semmi haladás nem volt és még most kért a társtulajdonos engedélyt 1-2 fal átalakítására. Ezzel a tempóval jövő tavaszra lesznek talán készen... és már erre a hónapra van egy nagyon fontos foglalásuk az összes szobára.

Míg ők ezzel igyekeznek megküzdeni, én hétfőn ugye elindultam hazafele. Átvonatoztam Edinburghba, majd villamossal ki a reptérre. Délben mikor úgy döntöttem, hogy leadom a bőröndömet, először annyit látok, hogy késni fog a gépem - ami 15.40-kor indult volna London Lutonba -, majd 1 mp múlva törölték a járatot. Na innestől kezdve túl voltam millió kis összeomláson és már a bőgés határán voltam. Áttettek egy korábbi gépre, ami másik reptérre ment (London Stansted). Mire beértem a belső váróterembe, már az is késett 2 órát, ami mégjobban rátett, mert ugyebár 20.55-kor indult a másik gépem Lutonról Debrecenbe. Mikor leszálltunk este 6-kor, 20 percet vártam a bőröndömre, hogy kiérjen, mert hát úgy gondolták, hogy felesleges a többi bőrönddel kiadni... Itt már úgy voltam, hogy sehogysem fogom elérni a másik gépet, pláne, hogy másik cég is. Végül kértem egy taxit, amivel végül kiértem fél 7-re, viszont mire leadtam a bőröndöm és átértem az ellenörzőpontot, már nem sok időm volt elmenni pisilni, innivalót venni és tölteni a telefonomat... Ami még pláne, hogy mikor leszálltunk itthon, csak 2 ellenörző kapu volt nyitva úgy 80-90 emberre, egy fülledt meleg helységben, ahol persze luxus volt beindítani a légkondit. Szóval mire kiértem, elmúlt hajnali 1 óra és lefőttem. Úgyhogy a keddre olyan szinten kimerültem, hogy örültem, hogy egyáltalán létezem. :D

Elkezdtem közben másik munkát keresni a pihenés mellett, plusz tervezek pár beszámolós bejegyzést, ahol ebbn a 2 hónap, 2 hétben jártam. (: Mindenképp szeretnék képes beszámolót írni, úgyhogy remélhetőleg pár nap múlva hozom őket. Valamint a könyvkihívást is igyekszem úgy elrendezni, hogy novemberre befejezzem és decemberre legyen egy Karácsonyi kis könyvajánló - beszereztem 1-2 téli könyvet, amit decemberben szeretnék bemutatni (:

Hamarosan jövök a beszámolókkal. Addig is jók legyetek (:

Elterveztem, hogy idén elolvasok 30 35 könyvet. Ami kb 3 könyv havonta. Megőrültem? Talán. De egy kihívásban mi lehet a legjobb, mint élvezni a kihívás teljesítését.

Miről szól a könyv?
Minden éjjel, miközben a tizenhat éves London Lane alszik, az aznapi események törlődnek az elméjéből. Reggelre csupán a jövőjére emlékszik. A lány megszokta már, hogy az előző este írt jegyzetei és egy bizalmas barátnő segítségével éli túl a napot. A dolgok azonban a fejük tetejére állnak, amikor az iskolában feltűnik egy új fiú. Luke Henry nem olyasvalaki, akit az ember csak úgy elfelejt, ugyanakkor – bárhogy is próbálja – London nem találja őt az előtte álló történések emlékképei között. Amit előre lát, az viszont egyre nyugtalanítóbb. Rájön, hogy ideje utánaeredni a múltnak, amit folyamatosan elfelejt, még mielőtt elpusztítaná a jövőjét.

Pár szó az íróról...
Cat Patrick tiniregényeket ír, melyek közül a legkiemelkedőbb a Forgotten, melynek szereplője a múlt helyett a jövőre emlékszik. Másik híresebb regénye a Revived, ahol a főszereplő egy titkos gazdasági programban vesz részt, ahol olyan gyógyszereket tesztelnek, amik visszahozzák a halottakat.

Véleményem a könyvről
Hasonló alapon megy, mint az 50 első randi; viszont míg azt imádtam, nekem ez a könyv nagyon sok volt. Kezdett elég idegesítő lenni a szerelmi szál, hogy ugyan ott vannak a jegyzetei, mégis mindennap újra meg kell ismernie, mert hát a jegyzeteiből sokszor inkább az derül ki, hogy mennyire helyes. Plusz eleve már mikor 3 hónapja együtt vannak, az is furcsa, hogy mégis úgy halad előre a kapcsolatuk, mintha Londonnál nem lennének ezek az emlékezet kiesések.... ami nekem nagyon nem tetszett. Viszont a végére kaptunk egy magyarázatot, hogy mi okozta a lány memóriazavarát, ami miatt minden hajnalban elfelejti az előző napot, ami pozitív, mert eleve az egész könyvben az volt bennem, hogy most mitől történt ez?

Ajánlanám-e másnak?
Nem igazán. Engem nagyon nem ragadott magával a történet, mint amennyire vártam. Lehet, hogy a többi könyve jobb, meg másnak esetleg tetszett a könyv; de az én szempontomból nem ajánlanám...

Elterveztem, hogy idén elolvasok 30 35 könyvet. Ami kb 3 könyv havonta. Megőrültem? Talán. De egy kihívásban mi lehet a legjobb, mint élvezni a kihívás teljesítését.

Miről szól a könyv?
1942-ben, Liverpoolban a 17 éves Frankie Franconi beleszeret egy karizmatikus brit katonába, Nick Harperbe. A férfi ad neki egy kártyát, melyen egy Baker Street-i címtalálható és ajánlja, hogy a képességeit jóra használja fel. Alig egy hónappal később Frankie csatlakozik a FANY-hoz és elkezdi a tanulást. Először Angliában helyezik el, majd Afrikában, végül Olaszországban, ahol Frankie és társai fáradhatatlanul kódolják az ügynököktől érkező üzeneteket a frontról napról-napra és élvezik a háborús partikat minden este. De mikor aláírja a Hivatalos Titoktartási Szerződést, még nem tudja milyen veszélyeket, kalandokat és borzalmas választásokat hoz a jövő.

Pár szó az íróról...
Hilary Green képzett színésznő és évekig tanított drámát. Mindig is írt és rendezett, valamint vázlatokat is írt a BBC-nek, majd rövid történeteket is megjelentett, melyekből egy díjat is nyert.

Véleményem a könyvről
Imádtam benne a tényt, hogy a nők is szerepet kapnak a háborúban. Eddig mindig olyan könyveket pakoltak elénk, ahol soha nem volt szó arról, hogy a nők is egyáltalán szerepet vállaljanak valamiben, ami az országot szolgálja. A 2. világháború idejében vagyunk, ahol Frankie, az okos fiatal lány, lehetőséget kap arra, hogy bizonyítson. A sarkára kell állnia édesapjával szemben, aki természetesen nem engedné el lányát, tudva, hogy bármilyen veszélynek kiteheti magát. Ám ahogy Frankie egyre nagyobb sikereket ér el (társaival együtt), édesapja annál büszkébb rá.
Frankie mukája - ahogy akönyv leírásában is említik - az, hogy üzeneteket fordítson le a frontról. Az elején ugyebár legalul kezdi, ám végül saját csapatot kap és az ő csapatvezetőjük lesz. Ennek nagyon örültem, hiszen tényleg sok mindent elért, hogy eljusson addig.
Hamár szerelem is van a történetben: háborúban szerelmesnek lenni nem egyszerű dolog, hiszen sosem rudhatod mikor látod újra a kedvesed, Frankie és Nick első találkozása egy bombariadókor történt, ahol rögtön fellángolt a szerelem. Aztán elszakadtak egymástól, ám mikor újra találkoztak, igyekeztek minél többet együtt tölteni. Frankie bátorsága is egyre jobban megmutatkozott, hiszen mikor Nick megsérült képes volt a saját életét kockáztatni, hogy ellátást biztosítson neki. Természetesen a végére teljesen egymásra találtak és már semmi nem választhatta szét őket. (:

Ajánlanám-e másnak?
Mivel végre egy olyan könyvet találtam, ami a nőket helyezi előtérbe háborús időkben, így mindenképp lehet adni neki egy esélyt. Hasonló írásmódban íródott, mint a The Throwaway Children, így akik esetleg azt kézbeveszik, akkor valószínűleg ezt is szeretni fogják. Szerintem mindenképp megér egy próbát elolvalvasni, hiszen akik szeretik a világháborús történeteket, akkor ez a könyv mindenképp jó választás. Viszont mivel szerelmes novella, így nem lesznek benne olyan részletekbe menő öldöklések, mint egy tényleges háborús kötetben (:

2015-ben, az az 2 évvel ezelőtt hoztam létra a BeScottisht, mikor először kiköltöztem Skóciába. Nagyon megakartam osztani a gondolataimat és sokszor sikerült is. A blog rengeteg változáson ment át és szeretnék egyre több mindent megosztani veletek arról, hogy miket láttam és miket éltem át. (: Reméle ma jövőben is velem tartotok majd.

Az alábbi zene egy Pentatonix átdolgozás, mégpedig a Can't Help Falling in Love. Ez elég sokszor igaz az érzelmeimre, amit Skócia iránt érzek, hiszen minden egyes alkalommal beleszeretek ebbe az országba (:

Elterveztem, hogy idén elolvasok 30 35 könyvet. Ami kb 3 könyv havonta. Megőrültem? Talán. De egy kihívásban mi lehet a legjobb, mint élvezni a kihívás teljesítését.

Miről szól a könyv?
Előző este minden újra kezdődik, Jude álmai újra megjelennek...
Egy álom öröklődhet egy családon belül? Gyerekként Jude egy visszatérő álomtól szenvedett: egy sötét erdőn keresztül szaladt végig, édesanyja után sírva. Most a 6 éves unokahúga, Summer, ugyanazt álmodja és Jude aggódik érte.
Sikeres régiségkereskedőként Jude még mindig nem tette túl magát férje halálán. Mikor felkérik egy tudományos műszerek és iratok gyűjteményének megvizsgálására, melyek Anthony Wickhamé , egy 18. századi csillagászé voltak, megragadja a lehetőséget, hogy kiszakadjon Londonból Norfolk változatlan szépségébe, ahol felnőtt.
Ahogy Jude kibogozza Wickham tragikus történetét, veszélyes egyezéseket talál a jelennel. Mi köze van Summer rémálmának a csillagvizsgálótoronyhoz, a félelmetesen omladozó toronyhoz az erdőben, ahonnan Wickham és fogadott lánya, Esther egyszer az esti eget vizsgálták? Euan, a helyi természettudós segítségével Jude a vadonban keresi a választ a Norfolki erdők fénye után leselkedve. Lesz-e olyan bárot, hogy hátrahagyja a saját szomorúságát és újra szeressen?

Pár szó az íróról...
Rachel sokáig Londonban dolgozott, mielőtt Norwichba költözött volna és írni kezdett. Jó pár novellája megjelent már: The Dream House (2006), The Memory Garden (2007), The Glass Painter's Daughter (2009), A Place of Secrets (2010), A Gathering Storm (2011). Jelenleg is dolgozik egy új novellán, mely jövőre kerül kiadatásra.

Véleményem a könyvről
Húha, nagyon nehéz összeszednem a gondolataimat a könyvről. Elég döcögősen indult neki és majd úgy a könyv háromnegyedénél kezdett kibontakozni a dolog és mire beleéltem volna magam, vége lett. Maga az ötlet nagyon jó: egy csillagász feljegyzéseit szeretné eladni a leszármazott és a "kutatás" közben elég sok mindenre kezdenek rájönni. Sokszor kapunk betekintést a csillagász fogadott lányának az elmeséléseibe, ami igazán jó ötlet volt, ám a végén már nem is tudtam, hogy most a lány írását olvasom vagy sem... Plusz sokáig nem is értettem ezeket az álmokat, amik még a végére se derülnek ki, hogy miért 200 évvel későbbi generációban jön fel - mert hát a család többi tagjának nem voltak rémálmai.
Nem olvastam más könyvet ettől az írónőtől, így nem tudom összevetni más írásaival, de nekem ez elég lassacskán indult be...

Ajánlanám-e másoknak?
Ha esetleg hallottál már az írónőről és/vagy olvastál már tőle, akkor meg ér egy próbát. plusz ha érdekelnek a csillagvizsgálós történetek, akkor sem rossz kezdetnek. Viszont tényleg jelezném, hogy nagyon lassan indul be a történet és kell egy kis idő, mire belerázódsz. (: