Most előre jelzem: bőgtem. Nem kicsit, nagyon. Pont.

Évek óta imádom a Queent és még mindig tartom azt a tényt, hogy Freddie Mercury-t senki nem tudja felülmúlni. Elég sokat utána olvastam, ment a zenéjük a fülemben állandóan stb stb.
Így mikor megjelent a hír, hogy filmet készítenek róla és a bandáról, előtört belőlem a sikoly - és alapjáraton nem vagyok a sikítgatós fajta. Aztán kezdtek megjelenni az előzetesek és bombáztam mindenkit, hogy igeeeeeeeeeen Queen film.

Mióta megjelent a film, csak most voltam úgy vele, hogy végülis van időm megnézni, akkor miért is ne. Lézengtem egyet, mert elvileg a Haymarket-i moziban akartam volna nézni, de 11.15-kor még nem volt nyitva - és 11.45-kor kezdődött volna a film. Szóval átsétáltam a Leicester térre (max 2 perces séta onnan) és megvettem a 13.10-es vetítésre a jegyet.

Nagyon jól bemutatta az egész "Freddie megtalálja az utat a színpadhoz, alapítsuk meg a bandát, a szerelmi életem egy nagy kavalkád, kell egy szünet, a drogok, pia meg a betegség és aztán odatolom magam és erősebben jövök vissza, mint bármikor és vége". Nagy spoilert szerintem nem mondok el ezzel annak, aki követi a Queen munkásságát. El se kellett jutni a film feléig, már sírtam. Aztán mikor közeledünk a vége felé és készülnek a Live Aid koncertre, onnanstól kezdve végem volt. Mikor felkapcsolták a villanyokat, még mindg ott ültem és sírtam. A mellettem ülő bácsika meg csak rám nézett, ő is könnyezett és kérdezte minden oké-e...

Rengeteg érzelmet váltott ki bennem és annyira a hatása alatt voltam sokáig, hogy a Leicester térről lesétáltam a Parlamentig (ami a Westminster rész) és kb 45 perces séta - vagy egy kicsit több, attól függ milyen tempóban mész... és ez szerintem sokat elmond. Imádtam és valószínűleg megfogom még nézni valamikor, csakhogy zokogjak még egy sort. Ja és Rami Malek nagyon jó választás volt a szerepre; meg persze a többiek is. (: