Vége egy elég érdekes évnek2020.12.31. 08:16, Manó
Az idei év eseményeire senki nem volt felkészülve, így nem csoda, hogy rengetegen várják már a végét...
Tekintve, hogy az év nagy részében karantén volt, így olyan sok esemény nem történt, de meg kell becsülni, hiszen nem sok mindenkinek volt esélye bármit is csinálni ebben a nagy vírushelyzetben. Úgyhogy hoztam egy kis összegzést, hogy mégis nálam hogyan alakult az év:
-
Munkában volt egy kis változás és ahelyett, hogy az éttermes főnököm beavatott volna, hogy átvesz teljesen az étterembe, inkább a takarítós főnökkel lerendezte. Szerződést adni viszont teljesen elfelejtett, így a takarítós főnök adott egyet, hogy legalább legyen valami papírom.
-
Márciusban volt esélyem kiszakadni egy kicsit innen és 3 napot Londonban, majd másfél hetet otthon töltöttem (beleértve a szülinapomat is). Ekkor jelentették be, hogy karantén lesz...
-
Miután visszaértem márciusban, pár nappal később bezártunk - eleinte csak egy hónapra, majd folyamatosan hosszabbodott. Ezzel 4 hónap karanténban voltunk a nyáron
-
Július végén újranyithattunk, persze meg kellett felelni az előírásoknak. Ezek a vendégeket egyáltalán nem érdekelte és legtöbbször egymáson átmászva jöttek enni. Szerencsére volt pár normális vendég is és pozitív élmény (rengeteg pozitív kommentet kaptam néhány vendégtől, amit persze a velem együtt pultozó nem igazán kedvelt - bár ő egyáltalán nem viselkedett úgy a vendégekkel, hogy örömmel menjenek hozzá).
-
Miután újranyitottunk volt pár kiakadásom - nem csak munkában egy-két munkatárs miatt, hanem a szobatársam miatt is. Hiszen mivel visszakellett költöznünk a saját szobáinkba, visszakaptuk a lakótársakat is, ami nálam egy ajtócsapkodós idegbeteg lengyelt jelentett, akinek a szabadnapjain is a legnagyobb öröm, ha engem nem hagy pihenni két műszak között vagy éjszaka...
-
Október végén jött megint a hír, hogy ha a karácsonyt megakarjuk tartani, akkor egy hónap lezárás lesz november 4-től december 4-ig. Nos ez szép és jó, viszont mivel ekkorra már mutálódott itt a vírus, így a karantén meghosszabbodott és zónákba tettek minket. Az 1-ben és 2-ben minden mehetett tovább, a 3-ban viszont az élményközpontok pl nem nyithatnak ki. December közepére ez csak rosszabb lett és néhány helyen 4-es zónát vezettek be, ami azt jelenti, hogy onnan se ki, se be utazás nem lehet - és természetesen ekkor kezdenek el tömegesen utazni az emberek maszk és távolságtartás nélkül...
-
Ez volt az első karácsony, szilveszter és új év, amikor nem szaladgálok a falnak, mert egyedül csinálok mindent és mindenem kivan már. Szokatlan azért...
Remélem ebben a helyzetben legalább az ünnepek kellemesen teltek mindenkinek és jövőre találkozunk (:
Könyvkihívás 2020 - Extra 2. rész2020.03.18. 07:27, Manó
James Patterson - Máris hiányzol
Mostanában igyekszem ilyen lenge hangvételű könyveket is a kezembe venni és most teljesen jól jött az, hogy nem akartam még nekikezdeni az áprilisi könyvnek - meg az is, hogy nem igazán mozdultam ki és 3 nap alatt be is faltam ezt a könyvet (plusz elég rövidke is volt).
A Máris hiányzol! főszereplője Jane, aki gyerekkorát elég magányosan töltötte, tekintve, hogy édesanyja neves Broadway producer. Így a kislány a legtöbb időt képzeletbeli barátjával, a 30-as éveiben járó Michaellel tölti, aki a kislány 9. születésnapján távozik. Később, mikor Janes felnő és édesanyja producerirodájában dolgozik, mint sikeres drámaíró, még mindig elég magányosan érzi magát és anyja és a pasija mindent megtesz azért, hogy ezt kihasználva kiszipolyozva. Majd egy kivételes módon Jane és Michael újra találkozik és egymásba szeretnek - talán ennek következtében Michael emberré is változik.
Szerintem kis aranyos könyvecske volt. Könnyed, kicsit csöpögős, de véleményem szerint élvezhető (:

Évvégi blablabla2019.12.31. 08:39, Manó
Alig hiszem el, hogy máris itt az évvége - még csak most kezdődött el 2019 és már 2020 lesz. Hihetetlen. Gondolkoztam, hogy hozok nektek egy kis összesítőt az idei évről, bár nem tudom mennyire van rá igény (még ha említettem is az előző blogbejegyzésemben, hogy fogok írni egy ilyet)...
-
Az új év elég lazán kezdődött, aztán áprilistól össze-vissza kevergették a szabadnapjaimat és megdöntöttem a szabadnap nélküli, egymás után ledolgozott napok számát - ami tavaly 11 nap volt, de idén 17 nap.
-
Idén 3-szor voltam otthon Magyarországon és nagyon jó volt és mindig annyira gyorsan eltelik.
-
Kaptam egy új lakótársat, aki valószínűleg sosem lakott együtt más emberekkel, mert nincs tekintettel másokra: csapkodja az ajtókat, amikor járkál; baromi hangosan telefonál (és megfigyeltem, hogy nem vesz levegőt beszéd közben); sokat káromkodik és csapkodja magát, mikor realizálja, hogy amugy együtt lakik valakivel...
-
A főnökség szerintem egyhangúan úgy döntött, hogy rám száll és csak engem dolgoztat, még akkor is, amikor jeleztem, hogy pl meghúztam a derekam és levegőt venni is alig bírok. Úgyhogy júliusban volt egy kis kiakadásom.
-
Ennek következtében folyamatosan fáradt vagyok, mert egyedül csinálom 4-5 ember munkáját
-
Néha sikerült kimozdulnom - bulizni, kirándulni. Ehhez képest a lakótársam teljesen antiszociális - amugy tényleg az, tekintve, hogy a 3 hetes holiday-e alatt mindennap bent ült a sötét szobájában és nem ment sehova.
-
Volt jó pár sérülésem - ezalatt értek vágást (aminek még mindig meg van a helye), sok izomhúzódást (épphogy túléltem a mostanit, ami még karácsony előtt jött elő és annyira erős volt a fájdalom, hogy hajolni se tudtam, így ha leejtettem valamit, akkor úgy voltam vele, hogy nem is olyan fontos), sok rejtélyes lila folt. Ja és ne beszéljünk azokról a mentális leépüléseimről, amikor annyira fáradt voltam, mert sok napot dolgoztam egybe, alig aludtam és egyedül csináltam mindent, hogy a végére már kiabáltam, hogy ha jön segíteni és kérdezi mit csináljon, akkor csinálja azt, amit kiadtam neki...
-
Túl vagyunk az idei karácsonyi bulin, ahol elég sok minden történt és nem beszélünk róla :D
Igazából lényegében ennyi tényleg említésre méltó dolog történt, hiszen a legtöbb esetben dolgoztam - hazajöttem - ettem - aludtam és másnap ez megismétlődött, néha bebigyesztve néha egy kis bulival, vagy szabadnappal, amikor is kimozdultam innen. (:
Jövőre találkozunk és Boldog Új Évet (:
|