Kicsit kevesebb személyes bejegyzés megy ki mostanàban, hiszen tényleg alig történik valami - a karantén átka, mondhatni.
Viszont már egy hete elkezdték oldani a szigorításokat itt angolföldén, ami azt jelenti, hogy április 12-én (és másnap is) elég sok embernek kellett hirtelen étterembe és ruhaboltba mennie - szószerint tömeg volt mindenhol és én csak a Tescoba mentem. Úgyhogy kiváncsi leszek, hogy hogyan fog alakulni a többi feloldás...
Ha már feloldás... jelenleg még mindig május 17 a nyitás nekünk, ami remélhetőleg marad is, ha minden jól megy és nem lesz mèg egy hullám. Most elkezdtek tréning időpontokat kiírni (én holnap megyek, nem tudom még hány emberrel). Kiváncsi leszek, mi lesz.

Más nem sok van... a laptopom még mindig szervízben van, mert újabb laptopokhoz nehezebb alkatrészt találni (a HP pavilion van nekem, ami kifordítható) és jelenleg mindenképp kell egy kàbelcsere, ami összeköti az alaplapot a képernyővel - remélhetőleg csak ennyi csere kell benne.
De ezen kívűl tényleg ugyanolyanok a napok, így tényleg várom, hogy vége legyen ennek a karanténnak és lassan visszatérjen az élet.

Hamarosan újra jövök, addig is mindenki vigyázzon magára (:

Mit szólsz hozzá?

Első (és remélhetőleg utolsó) alkalommal írok bejegyzést a telefonomról míg a laptopom szervízben nyaral, így esetleges kavarodásokért és frissítésekért elnézést kérek (:

A Komfortos mennyország számomra az a történet, aminél a filmet akàrhányszor nézem is meg, mindig annyira bőgök, hogy taknyom-nyálam egybefolyik - és ennél szebben nem is tudnám leírni azt az érzelmi hullámvasutat, amit a történet vált ki belőlem.
1-2 honapja néztem meg újra a filmet, majd hirtelen felindulásból kiindulva megrendeltem a könyvet is, ami most extraként szerepel az idei könyvkihívásban. Őszintén megmondom: ha a film egy hatalmas érzelmi hullámvasút volt, akkor dobjunk rá még egy adagot, amikor a könyv kerül szóba. A részletek mindenképp lentebb húz, így legalább 5 oldalanként kellett tartanom egy kis szünetet, hogy ne rántson le a mélybe. Ennek ellenére van tanulság...
A történetünk Susie-ról szól és arról, ahogy a családja és iskolatársai próbálnak megbírkózni az eseményekkel. Ami nem egyszerű. Nyitószövegünkből megtudjuk, hogy Susie-t meggyilkolták, mégpedig nem is akárki: egy látszólag visszahúzódónak tűnő szomszéd. Ahogy haladunk tovább, Susie szerettei és akik ismerték, megtudjuk, hogy őket mennyire nehezen érintette a 14 éves lány halála és hogyan dolgozzák fel.
Ahogy olvasom a könyvet, mindig feljön bennem: Susie érezte, hogy nem jó ötlet bemenni abba a bunkerba, amit a szomszéd férfi épített, mégis lemászott; hallgatnia kellett volna az ösztöneire és azonnal haza kellett volna szaladnia és jeleznie a szüleinek. Lehet, hogy csak elhessegették volna az egészet, viszont életben maradt volna. A történet mindenképp egy jó tanulság arra, hogy még a legkedvesebb szomszédból is lehet gyilkos.

Mit szólsz hozzá?

Kicsit haladtam tovább a könnyedebb kategóriás könyvek vonalán, viszont azért volt egy kis csavar is.

A The Doll Factory 4 karakter körül forog leginkább (persze van mellettük még jó pár mellékkarakter is) és míg az elején minden rendben halad, később úgy mutatkoznak meg az igazi személyiségek. Iris és ikertestvére egy bababoltban dolgoznak, ahol ők készítik az eladásra szánt babákat, ám Iris festő szeretne lenni. Később találkozik Louis Frost festővel, akinek később modellt áll cserébe, hogy megtanulhat festeni. Történetünk elején megismerjük Silas Reed-et, aki elpusztult állatokat töm ki és adja el festőknek, akik a festményeikhez keresnek állatmodelleket és ezeket az elpusztult állatok Albi szállítja neki, aki viszont új fogakra gyűjt.
Idővel Sila összefut Iris-szal és a férfi megszállottsága itt kezdődik el a hölgy iránt. Ezt észleli Albi is, aki mindent megtesz azért, hogy figyelmeztesse Irist és Louist, hogy mi történik és Silas mennyire veszélyes. Egy szerencsétlen folyamat során Silas elrabolja Irist, arra fogva, hogy csak azt akarja, hogy barátok legyenek. Napokig fogva tartja a pincében, míg Irisnak végre sikerül megszöknie.

 

Mindenképp érdekes, ahogyan bemutatják a megszállottságot, ami szépen lassan bontakozik ki. Nagyon fontos odafigyelni a legkisebb figyelmeztetésre is, hiszen ki tudja, mikor ragadhatnak el valakit, akár fényes nappal is.

Mit szólsz hozzá?

Egy kicsit elvonultam a személyes bejegyzésektől, ám újra itt vagyok, még mindig karantén alatt ám egy évvel idősebben - mondjuk a tavalyi szülinapot eldobom, mert nem használtam, így nem érzem hogy egy évvel több lennék...

Szépen lassan alakul a jó idő, még 2 hónap a nyitásig és remélhetőleg minden jól alakul majd. Szerintem sokunk nevében mondhatom azt, hogy kezd elegünk lenni ebből az egész vírusból meg karanténből, még ha az utóbbi teljesen érhető.
Olyan sok dolog még mindig nem történik. Sorozatozás, filmezés, egy-egy séta vagy néha bevásárlás, tanulgatás és lényegében ennyi. Úgyhogy én mindenképp várom, hogy mégha betartva minden szabályt is, végre megnyissunk - vállalom a sok falnakszaladást és kiakadást is.

Más tényleg nem történik, így nem igazán tudok rendes és ömlengős bejegyzéseket írni, de remélhetőleg hamarosan már bővebb posztokat tudok majd nektek hozni. Addig is legyetek jók és vigyázzatok magatokra (:

Mit szólsz hozzá?

Eredetileg extrának indult a könyv, miután egy áramkimaradás során a januári könyvet hamarabb befejeztem. Ám egy kicsit tovább húztam a kelleténél, így ez a könyv lett a februári könyvkihívás áldozata.

Az Edit&Oliver egy illuzionista és egy zongorista történetét tárja elénk: miként találkoztak, hogyan szerettek egymásba és kezdték el életüket együtt. Kapunk egy kis betekintést Oliver gyerekkorába is, hogy milyen megpróbáltatásokon ment keresztül. Oliver későbbi életében még mindig kapaszkodik abba, hogy illuzionista legyen és mindig újabb és újabb jeleneteken dolgozik, míg végül egy szerencsétlen baleset miatt feladja és a magányba menekül.
A történet kicsit romantikus, kicsit szomorú; bár aki szereti a hasonló olvasmányokat, mindenképp érdemes belekezdeni.

Mit szólsz hozzá?