Egy ideje ugyan csak könyves bejegyzéseket hoztam nektek, de jelenleg minden a feje tetején van és persze az internetem sem a legjobb - ezért is hozom este ezt a bejegyzést is. Viszont hamarosan jön egy helyzetjelentős bejegyzés is :)

Vex King egy könyvét már olvastam - laptopról belinkelem majd nektek ide -, viszont mivel megint kezdtem összeomlani, ugy voltam vele, hogy ideje egy újabb önsegítős könyvet elővenni. Ugyan van mèg belőle jó pár oldal, de mindenképp magába szívott.
Számomra önsegítős könyvekről azért elég nehéz/furcsa írni, mert mindenkinek más a tapasztalata ilyen könyvekkel és más ok miatt veszik elő ezeket. Így csak szeretném elétek tárni, hogy amikor számomra eljön az a pont, hogy ezekhez a könyvekhez fordulok, hátha nektek is szükségetek lesz rá :)

Most egy kicsit éreztem magam annyira magabiztosnak, hogy egyszerre két könyvet is olvassak egymás mellett - plusz elég sokat áztattam magam a kádban ezen a hétvégén, úgyhogy hamar végeztem is könyvvel. A júniusi könyv majd egy önsegítő könyv lesz 28-án :)

A szanatórium egy svájci szállodában zajlik, ami annó egy szanatórium volt tuberkolózisban szenvedőknek. Ám mikor Elin megérkezi öccse eljegyzési bulijára eltűnések és gyilkosságok történnek. Elin, mint brit szabadságoltatott rendőr a svájci rendőrséggel együttműködve nyomozásba kezd, hogy kiderítse kiáll a szokatlan gyilkosságok között és mégis mi történt a szanatóriumi múltban.

Ahogy néztem a könyv elég sok 1 csillagos értékelést kapott, viszont szerintem nem volt annyira rossz. Engem mindenképp vitt magával a sztori, úgyhogy nálam valahol középen lenne az értékelés. De persze ki hogyan érzi. :)

Nagyon ritka az, amikor nem olvasok végig egy könyvet, de sajnos most az egyszer kivételt kellett tennem. Valószínűleg a tény, hogy mentálisan még nem vagyok ott, ahol szeretnék és emiatt egy pszichológiai thriller könyv nem épp a legjobb választás az olvasásra.

Maga a történet Ferdinandról szól, aki lepkéket gyűjt, ám a gyűjteményének ékessége egy lány, Miranda. Csak azért tartja fogva a lányt, hogy gyönörködhessen benne, más célja nincs a fogvatartásának.
És én pont eddig jutottam el a történetben - amikor elkapja a lányt és már 4 hete fogva tartja. Ennél tovább nem jutottam benne, mert folyamatosan kifókuszáltam/elbambultam és a hasonló társaság.

Talán egy kis idővel új esélyt kap a könyv és akkor tudok majd egy összeszedettebb bejegyzést írni, de addig is csak ezzel tudok szolgálni.

Mielőtt még megkapnám azt, hogy biztos az ukrán-orosz háború miatt vettem kézbe megint ukrán hivatkozású könyvet, az nagyon messze jár. Elve mikor megrendeltem a könyvet, ennek a háborúnak még semmi nyoma nem volt (bár az éleződő konfliktus érezhető volt) és hiába az ukrán hivatkozás, nem a háború miatt kezdtem olvasni ukrán kapcsolódású könyvet.

A kutyafuttató elég érdekes témát feszeget: szegény ukrán nők úgy keresnek megélhetést, hogy olyan cégeket keresnek fel, amin keresztül jó pénzért eladhatják petesejtjeiket gazdak nyugati pároknak, akiknek valami oknál fogva nem sikerült a gyereknemzés. De természetesen semmi nem megy olyan könnyen és ezt mutatja be nekünk főszereplőnk a "saját szemszögéből", hogy ő hogyan találja meg az első ilyen fizetését egy ilyen cégnél, majd kapott ugyanott közvetítői munkát, hogyan őrűlt meg pár petesejtadó és zaklatta a családot stb.
Maga a könyv eléggé elvont stílusban van megírva, de maga a sztori elég valós hiszen igenis léteznek ilyen cégek, akik béranyaságot vagy csak petesejteket ajánlanak a gazdagoknak. Itt ez esetben néhány ukrán lány próbál szerencsét így.

Gondoltam ideje egy kis helyzetjelentős bejegyzésnek a sok könyves után...
Őszintén a elmúlt másfél hónapban igyekeztem magamra fordítani minél több időt és sok esetben csak annyira kapcsoltam be a laptopot hogy nézzek valamit evés közben, amugy pedig hozzá sem nyúltam. A mentális egészségemmel való harc eléggé fárasztó mostanában, pláne hogy sokszor olyan vendégeink vannak, akik bunkók és türelmetlenek.
Ezalatt az időszak alatt összeszedtem egy kis hugyúti fertőzést is, ami közben meg is jelent a havi véráldozat, így az akkori pár napból kb semmire nem emlékszem, hogy egyáltalán hogyan tudtam bemenni dolgozni és vissza a szobámba. Borzalmasan fájt minden mozdulat, pisilni természetesen kínszenvedés volt menni és 2-3 napot lázasan dolgoztam le, mert elég sokan jelentettek beteget ahhoz, hogy ha én kihullok, akkor senki nem volt aki helyettesítsen. 2 hét alatt sikerült kilábalnom ebből és szépen lassan visszanyertem az étvágyam is, hiszen azalatt a 2 hét alatt csak vizet tudtam magamba vinni - de azt literszámra (és képzelhetitek a szenvedést, mikor pisilnem kellett ennyi víz után).

Úgyhogy mostanában tényleg nagyon magamra frdítom az időt és igyekszem nem átengedni magam a szorongásnak és a depressziónak, ami maga alá gyűrt az elmúlt pár hónapban.

Lényegében ennyi lenne és hamarosan újra jelentkezem :)