Nagyon-nagyon-nagyon megakartam már nézni a filmet, már akkor, amikor még csak tervben volt. Tudtam nagyon jól, hogy ki fogja rendezni és tudtam, hogy valami olyan filmet fog összehozni, ami megfogja a gyomrod, jól megcsavarja, aztán kirántja és otthagy elsorvadni.
Hát ezt megkaptuk még azzal megspékelve, hogy zokogtam...

A történet egy családot mutat be, akik hangtalanul élnek. Körülöttük szörnyke élnek, amik bármilyen hangosabb neszre azonnal lecsapnak. Igyekeznek mindent megtenni azért, hogy mindenki életben maradjon, viszont egyik gyermeküket már elvitték a szörnyek, így gyászukban még inkább összéébb tartanak és igyekeznek mindent megtenni, hogy a születendő gyermekük egy elszigetelt környezetben jöjjön világra.

Alapjában véve fel voltam készülve egy teljesen normális horror/thriller filmre, viszont John Krasinskitől nagyon sokat vártam, hiszen tudtam, hogy van elég kreativitása, hogy olyat tegyen az asztalra, ami megfog. Hát sikerült neki. A túlélés, a szeretet a család iránt, ahogy igyekszik a siket lányának a megfelelő hallókészüléket összeeszkábálni, hogy megmutasssa neki, mennyire csodálja őt ésatöbbi. És ahogy az anya (Emily Blunt) is azonnal ugrik a gyerekek védelmére, gondolkodás nélkül és a gyerekek is hatalmas bátorságot mertenek, hogy megmentsék a szüleiket. Hihetetlen. Ja és ne felejtsem el mondani, hogy amugy elméletileg horror filmen nem szokás sírni. Hát ha ezen valaki nem sír, akkor elvágták odabent a vezetékeket...