Más címet nemigen tudtam volna adni most ennek a bejegyzésnek. Napok - sőt hónapok - óta próbálok úgymond túlélni és erős maradni...
Ha a fizikai megpróbáltatásokat nézem, akkor napok óta annyira fáj a derekam, hogy örülök, hogy a munkámat megtudom csinálni, azon kívűl eléggé megszenvedem a dolgot. Gondolom leginkább azért fáj, mert míg hétközben nem dolgozom az Accomodation részen, így a trolim mindig a tároló hátulján van és egyedül kell kicibálni 5-10 nehéz és telipakolt trolit, hogy odajussak a sajátomhoz...

A másik dolog... mióta átköltöztem egyik barátnőmhöz, kb az van, hogy ahelyett, hogy együtt csinálnánk valami programot, mindig egy pöcs sráchoz rohangál, aki kb úgy viselkedi vele, mint egy darab ággal. Ha én hozok fel valamit - menjünk el enni, beszélgessünk -, mindig az van, hogy nincs kedve vagy fáradt. De ahogy jön a srác, veszi a kabátját és megy. Vagy amikor épp benne vagyunk egy beszélgetésben, jön a srác, barátnőm már ugrik - mintha amugy nem is lettünk volna egy beszélgetés közepén. Amikor meg elmondtam neki ezeket a dolgokat, akkor jött azzal, hogy én ezt miért nem mondtam neki, mikor itthon van... mondom mikor? Mert ha nem dolgozunk, akkor a srácnál van, szóval kb esélyem sincs normálisan beszélni vele...
Most is felhoztam, hogy jó lenne csinálni valamit, anélkül, hogy rohangálna a srác után és teljesen meglepődött. Mit kell azon meglepődni, hogy amugy odaköltözik a barátnője a szomszéd szobába és kb nem is csinálnak együtt programot, mert hát így a srác, úgy a srác...
 

Úgyhogy most perpillanat azon gondolkozom, hogy ezek után, ha ugyanúgy tovább "nyalja" a srác seggét, akkor így engem el is felejthet. Mert ha már magától nem jön rá, hogy amugy vannak barátai (a srácon kívűl) akikkel lehetne programot csinálni, akkor az már nem jó... Aztán majd rájön (ha rájön), hogy nem lesz senki, aki segítsen neki vagy akivel úgymond "csajos napot" csinálna.... Mert szerintem itt nem én rontottam el a dolgokat...