Téli filmajánló #32017.12.11. 09:24, Manó
Holiday
Ugyan az utóbbi időben ez a film is a hazai televíziók műsorán látható karácsony táján, ám még mindig nem annyira unalomig játszott, mint például a Reszkessetek betörők.
Két fiatal nő, két összetört szív. Iris reménytelenül szerelmes a kollégájába, akivel viszonyt folytat. Nem elég, hogy érzelmei viszonzatlanul maradnak, a férfi a karácsonyi bulin bejelenti, hogy eljegyezte az egyik kolléganőjüket. Eközben a munkamániás Amanda rájön, hogy a barátja megcsalja, ezért kiadja az útját. A két összetört szívű lány a világhálón akad egymásra. Miután kölcsönösen elsírják bánatukat, elhatározzák, hogy kipihenik megpróbáltatásaikat. Mivel az egyik Londonban, a másik pedig Los Angelesben él, kitalálják, hogy otthont cserélnek. A pasimentes vakáció azonban nem a tervek szerint alakul.
Cameron Diaz és Kate Winslet szerintem tökéletesek voltak a 2 főszereplőnő megformálására. Mindketten egy szakítást szeretnének kipihenni, ám a két lány a pihenés során rátalálnak a Szerelemre, mint karácsonyi csoda. Ugyan még bizalmatlaon az új párkapcsolattal szemben, de végül nem tudnak ellenállni. Egy számomra nagyon jó 138 percen keresztül láthatjuk azt, ahogya 2 nőre újra rátalál a szerelem és újra bízni tudnak a férfiakban.
Holi ünnep2017.03.13. 09:08, Manó
Minden hitvallásnak és kultúrának meg van a maga ünnepe. A Holi a hindu vallásban a Színek ünnepét jelképezi, mely amolyan tavasz ünnep.
Mi is ez?
Indiában az ünnepek időpontja holdnaptárhoz kötődik, a holi minden évben máskor van: február utolsó és március első hete körül, amikor éppen telihold van. Legalább két napig, maximum egy hétig tart: ilyenkor az emberek máglyával űzik el a gonoszt, majd porfestékkel, színes festékes vízzel locsolják egymást – így emlékeznek Krishna cselekedeteire.
Hagyományok, jelentése
A fesztivál hagyományai India egyes pontjain eltérnek egymástól, de a legtöbb helyen 5 napig ünneplik. Az ősi elnevezése szerinti Holikát, már évszázadokkal Krisztus kora előtt létezett. Jelentése és hagyományai természetesen az idők során nagyban változtak. A fesztivál egyik új szokásává vált a Phalguna Poornima, vagyis telihold éjjelén, máglyaként elégetik a tél során az otthonokban felhalmozódott gyúlékony anyagokat, jelezvén a hűvös napok elmúlását, valamint a forró nyári időszak közeledtét. A máglyaégetést követő napon mindenki festékkel, festékporral szórja és vízzel locsolja a másikat az utcákon, és otthon. A fesztivál az újjászületést jelképezi és a jó győzelmét a gonosz felett.
Egy kis történelem
Hiranjakasipu démonkirály egyszer azt a kegyet kapta Brahmától hosszú vezeklése miatt, hogy ne lehessen őt megölni sem éjjel, sem nappal; sem bent, sem kint; sem a földön, sem az égben; sem ember, sem állat által; sem semmilyen fegyverrel. Hiranjakasipu elbízta magát és provokálta az Eget és a Földet, hogy ne az isteneket, hanem őt imádják az emberek. Prahláda viszont, Hiranjakasipu fia, Visnu odaadó híve volt és apja intelmei ellenére sem volt hajlandó abbahagyni a hozzá való imádkozást. Hiranjakasipu mindenféle módon próbálta őt elpusztítani, sikertelenül. Végül arra kérte fiát, feküdjön Hóliká (Hiranjakasipu lánytestvére, a démonnő) ölébe , aki a terv szerint majd máglyára ugrik vele. Prahláda Visnuhoz fohászkodva teljesítette apja kérését. (Hólikának is volt egy különlegessége: nem fogta őt a tűz; kegyként kapta ezt az ajándékot.) Mindenki döbbenetére Prahláda épségben megmenekült a tűztől, Visnu segítségével, aki Naraszimha (emberoroszlán) formájában segített neki, míg Hóliká démonnő porrá égett. Ennek a legendás eseménynek is emléket állítanak a hinduk Hólíkor.
|