Első (és remélhetőleg utolsó) alkalommal írok bejegyzést a telefonomról míg a laptopom szervízben nyaral, így esetleges kavarodásokért és frissítésekért elnézést kérek (:

A Komfortos mennyország számomra az a történet, aminél a filmet akàrhányszor nézem is meg, mindig annyira bőgök, hogy taknyom-nyálam egybefolyik - és ennél szebben nem is tudnám leírni azt az érzelmi hullámvasutat, amit a történet vált ki belőlem.
1-2 honapja néztem meg újra a filmet, majd hirtelen felindulásból kiindulva megrendeltem a könyvet is, ami most extraként szerepel az idei könyvkihívásban. Őszintén megmondom: ha a film egy hatalmas érzelmi hullámvasút volt, akkor dobjunk rá még egy adagot, amikor a könyv kerül szóba. A részletek mindenképp lentebb húz, így legalább 5 oldalanként kellett tartanom egy kis szünetet, hogy ne rántson le a mélybe. Ennek ellenére van tanulság...
A történetünk Susie-ról szól és arról, ahogy a családja és iskolatársai próbálnak megbírkózni az eseményekkel. Ami nem egyszerű. Nyitószövegünkből megtudjuk, hogy Susie-t meggyilkolták, mégpedig nem is akárki: egy látszólag visszahúzódónak tűnő szomszéd. Ahogy haladunk tovább, Susie szerettei és akik ismerték, megtudjuk, hogy őket mennyire nehezen érintette a 14 éves lány halála és hogyan dolgozzák fel.
Ahogy olvasom a könyvet, mindig feljön bennem: Susie érezte, hogy nem jó ötlet bemenni abba a bunkerba, amit a szomszéd férfi épített, mégis lemászott; hallgatnia kellett volna az ösztöneire és azonnal haza kellett volna szaladnia és jeleznie a szüleinek. Lehet, hogy csak elhessegették volna az egészet, viszont életben maradt volna. A történet mindenképp egy jó tanulság arra, hogy még a legkedvesebb szomszédból is lehet gyilkos.

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés