Téli napforduló2017.12.21. 08:30, Manó
Egy évben kétszer élünk meg napfordulót, ám a télivel kicsit közelebb kerülünk ahhoz, hogy végre ne 3-kor legyen sötét.
Téli napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legnagyobb szögben hajlik el a Nap sugaraitól. Az északi féltekén a téli napfordulóig a Nap északról délre halad, utána pedig délről észak felé kezd mozogni, és az év legrövidebb nappalát (következésképpen a leghosszabb éjszakát) adja. A téli napforduló az északi féltekén december 21-én van (esetenként 22-én), a déli féltekén pedig június 21-én (esetenként 22-én vagy 20-án). A téli napforduló az északi féltekén a csillagászati tél kezdetét jelenti, a legtöbb kultúrában számos ősi népi szokás kapcsolódik hozzá, és ünnepségek kísérik, mint például az ókori római Saturnalia, a zsidó Hanuka, az afroamerikai Kwanzaa, vagy maga a karácsony, melyet valószínűleg Mithrász napisten kultuszához kapcsolódóan, illetve több pogány ünnep helyett tart a keresztény vallás.
Egyes babonák szerint a három téli hónapot három, hókristály köpenyeges, fekete ruhás öregember jelképezte, kezükben a Bak, Vízöntő, illetve a Halak jelével. A téli napfordulót is öregedő férfi jelenítette meg, rajta prémmel szegett bőrruha, a derekán öv, azon 12 csillag, s csatként a Bak jele. Jobbjában kecske, baljában glóbusz, melyet csak egynegyed részben világít meg fény. Bokáin szárnyakat visel, egy fehéret és három feketét.
|