Top 10 kívánság/terv2017.03.09. 09:32, Manó
Elgondolkoztam azon, hogy minden hónap elején összeírok egy Top 10-es listát, amit éppen szeretnék, illetve megvalósítanék. Ha sikerült az adott hónapban megvalósítani, illetve elkezdtem megvalósítani, akkor lesz róla egy bejegyzés; amit pedig nem sikerült és még mindig szeretnék, az felkerül a következő havi listára. (:
Nos a márciusi listámra kicsit nehéz kigondolni egy Top 10-et, még ha az előzőekről is szedegetek össze párat, hisz pár nap és itt a születésnapom és teljesen tanácstalan vagyok :D Plusz kevés olyan materiál/kézzel fogható dolog van, amit szeretnék per pillanat.
-
Lush túra: Oké erről még mindig nem fogok tudni lemondani. Egyszer még bezsákmányolok onnan.
-
Eljutni minél több országba: Nem voltam olyan sok külföldi országban, de mindig is nagy vágyam marad minél többe ellátogatni.
-
Többet fotózni: Persze, vannak nálam sokkal ügyesebbek is, de a régebbi képeimet elnézve elég sokat fejlődtem már (:
-
Még többet olvasni: A múlt hónapban is felhoztam a Könyveskihívást és akkor még csak az 5. könyvnél jártam. Most a 10.et olvasom a 30-ból. Mindig is igyekeztem változatosan olvasni és remélem minél többet sikerül olvasnom.
-
Fánkpróba: Oké, ahhoz képest, hogy eleve kevesebb nasit akarok enni, de viszont szeretnék megkóstolni különböző fánkokat is. Tudom, furcsa vagyok....
-
Több fajta kávét kipróbálni: Tudni illik koffeinfüggő vagyok. Bár eddig leginkább kapucsínót kértem minden fajta ízben, de jó lenne már mást is kipróbálni. :D
-
Többször kifejteni, amit gondolok: Itt nem arra gondolok, hogy én leszek a megmondó ember. Igen, az interneten vagyunk, ahol az emberek bármit leírhatnak névtelenül/arctalanul, megbántva esetleg másokat. Nos ezt én valahogy másképp szeretném. Nem tudom még, hogy de gondolom ez majd jön.
-
Valami kreatív dolgot összetákolni: Sokszor, ha nekikezdek valaminek és órák hosszat csinálom már, akkor kibukom és hagyom a francba. Ilyenkor van az, hogy megunom és majd úgy 30 év múlva előveszem ezt a kezdetleges izét és elkezdek gondolkodni mit akartam ezzel.
-
Kevésbé makacsnak lenni: Ez és az előző pont éppen kiüti egymást, így belegondolva. De sok mindenben nagyon makacs vagyok. Egy-két dolgot, addig csinálok míg lehet; plusz, ha van egy véleményem, amellett végig kitartok és nem is lehet lebeszélni semmiről. Ami az igazi makacsságomat megmutatja, amikor valamit eltervezek és mások nem úgy akarják, hiába próbálnak arra fele terelni, én a sajátomat viszem végig és ha nem jó, akkor próbálok csak meg mást.
-
Hatalmas Primark körút: Voltam már sokszor a Primarkban kint Skóciában és Londonban is. De mindig ilyen kis apróbb dolgokkal tértem vissza, nem pedig egy hatalmas zsáknyi cuccal. :D Na majd egyszer :D
|