Emléktöredék2016.10.14. 13:06, Mano
Csak mostanában kezdett el tudatosulni, hogy tavaly ilyenkor már az előző hotel zárására készültünk.
Ugyebár van Facebook-on ez a visszaemlékezős micsoda és a többiek, akikkel együtt dolgoztam tavaly, már elkezdték megosztani a záróbulis képeket és ma feljött bennem, hogy tavaly október 17-én már utaztam haza. (:
Idén ez másképp lesz. Még kb 3 hét van zárásig - addig persze elkéne intéznem, hogy hazaküldjek pár dolgot (éljen a vásárlás!) és utána London. Na igen, Londont sem intéztem még el. Rákérdezek, hogy ha zárás után maradhatok itt 1-2 napot, akkor úgy biztosabban könnyebb lenne lefoglalni mindent, minthogy most biztos, hogy megmaradni abban, hogy ha most lefoglalom, mi van, ha még a zárás után lesz még valami, amit meg kell csinálni. :D
Másik pedig rám jött a karácsonyi ajándék vásárlás, így már ezen a héten beszereztem a családból 3 ember ajándékát. Mondjuk nem volt annyira nehéz kiválasztani nekik, mert ha tudod miket szeretnek, akkor könnyebb. Apukámnak lesz legnehezebb, mivel ugyan imád olvasni (csak mint én és nővérem :D), de innen Skóciából nem tudok neki könyvet vinni, mivel nem tud angolul. Viszont találtam egy kis ajándékboltot valahol eldugva a városban, így lehet ott szétnézek mégegyszer, hátha találok valami olyasmit, amiről rögtön az jut eszembe, hogy "na ennek örülne". Nagy problémák ugye? :D
Ti elkezdtetek már készülődni a karácsonyi ajándékokkal? (:
|